Szabó BettinaSzabó Bettina vagyok, kéz és lábápoló műkörömépítő. 2013-ban, iskolás éveim alatt szereztem meg szakmámat. Közgazdasági iskolába jártam, ahol nagyon gyorsan rádöbbentem, hogy a számok nem az én világom. Sokkal jobban szerettem a kreatívabb feladatokat, ahol kézügyességemet kihasználhatom. Mivel kiskoromban is imádtam körmeimet festeni, díszíteni, így választásom könnyedén erre a szakmára esett.:)

 Miután befejeztem tanulmányaimat természetesen ebben a szakmában, helyezkedtem el. Az Árkád bevásárló központban dolgoztam műkörmösként. Szerencsésnek mondhatom magam, mert ott nagyon sok tapasztalatot szereztem, új technikákat ismertem meg és más-más anyagokkal dolgoztam, amiknek használatával tovább bővült tudásom. Pontosan, precízen és alaposan dolgozom, ezzel is kielégítve vendégeim igényeit. Szeretem a harmonikusan, elegánsan elkészített műkörmöket. Szeretek a színekkel játszani és egy kis csillogást vinni az egészbe, természetesen mindezt úgy teszem, hogy szép, mutatós és ízléses legyen. Éppen ezért, azt vallom, hogy a kevesebb néha több.

 Véleményem szerint, ebben a szakmában szükség van a folyamatos megújulásra, a divat illetve a trendek követésére. Éppen ezért célom, hogy szakmai tovább képzéseken, díszítő tanfolyamokon vegyek részt, hogy vendégeim mindig elégedett és őszinte mosollyal távozzanak.:)

Ha egy kis megszépülésre vágynak kezeid hívj bátran.:)

 Időpont kérés – egyeztetés: +36/30 427-8243

 

Időpont kérés-egyeztetés

Női – férfi és gyermek fodrászat

Kibler Henrietta: 20/988-1133

 

Kéz és lábápoló műkörömépítő

Kelemen Szilvia: 20/914-7800

Műkörömépítő

Szabó Bettina: 30/427-8243